• 0
  • 1
  • 2
  • 3
  • 4
  • 5

Legfrissebb cikkek

Változtak az Épületgépészet ágazathoz tartozó egyes programkövetelmények bemeneti feltételei.
Típustól függően jövő év januárjától októberéig lehet regisztrációt követően pályázatokat benyújtani a Tempus Közalapítványhoz.
A rendezvény célja az volt, hogy a résztvevők megismerjék azokat a tanulási eredményalapú (TEA) szemléletre vonatkozó tapasztalatokat, amelyeket a tanárok a köznevelésben, a szakképzésben, a felsőoktatásban a mindennapi munkájuk során alkalmaznak.
Szigeti Tóth János Emlékkonferencia: „Kapcsolódások – együttműködés és jövőkép a felnőttképzésben”
Fogalmazzunk szóban és írásban is úgy, hogy a képzésben részt vevők könnyebben megértsék mondandónkat és a feladatokat! A fenti címen megtartott workshopon ehhez adtak javaslatokat, ötleteket az előadók.
Megjelent a felnőttképzési törvény módosításának végleges változata. A tervezetről még a FeFi novemberi számában adtunk hírt.
A felnőttképzési törvény módosításai még csak javaslat formájában ismertek. Ha azokat így fogadják el, akkor minden képzési programot módosítani kell (a bejelentéseseket és engedélyeseket egyaránt)! Cikkünkben a várható változásokat foglaljuk össze.
A hírt 2025. november 6-án, egy konferencián jelentették be. A felnőttképzés elismerését és fontosságát jelentő ünnep ötlete a Magyar Népfőiskolai Társaság kezdeményezésére született meg.
A minőségirányítási rendszer működtetése és annak külső vizsgálata jelenleg még jogszabályi előírás a felnőttképzési engedéllyel rendelkező képzők számára.
Megjelent az Esély a digitális tudásra elnevezésű felhívás, amelyre főleg egyházak, szociális szövetkezetek, alapítványok, nonprofit szervezetek pályázhatnak.
A személyes jelenléttel megrendezett eseményen rövid vitaindító előadások hangoznak el, amelyet world café beszélgetés követ.
Az új szakképesítések az egészségügyi ágazathoz tartoznak.